+36 20 482 7144

Munkáimról

Munkáim kritikai látásmódon keresztül társadalmi, politikai és kulturális kérdéseket vizsgálnak. Gyakran reflektálok a magyar közelmúlt és a hidegháború történetére – a többi Kelet-Európai ország viszonylatában. Projektjeimben visszatérő elem a szubjektív és a kollektív emlékezet ütköztetése is. Képzőművészként olyan helyszínekkel kezdtem el foglalkozni, amelyek erőteljesen átalakultak az elmúlt 70 évben, nagyjából a második világháború után. Olyan témák mentén kutatok, mint: Az iparosodás és később a globalizáció hatása a mikroközösségekre, A politikai hatalom hatására átalakuló vidék és városkép, illetve A közösségi terek átalakulása. A ’Láthatatlan gyár’ című jelenlegi projektem a hidegháború emlékezetével foglalkozik a korszak helyszínein (bunkerek, gyárak, és az ezekhez épített környezet), valamint az ezekhez kötődő személyek életének feltérképezésen keresztül. 2014-ben kezdtem el a témával foglalkozni, 2016 nyara óta Horváth Csaba Árpáddal közösen dolgozunk rajta.

2016. október

Anyaghasználat – átvezetés a korai művektől a mostani médiumhasználatig

A 2012-ben elkezdett projektjeimen keresztül alakult ki az a munkametódus, ami mentén most is dolgozom. A film, a fotó, az objekt, az installáció, a festészet egyaránt része a jelenlegi munkamódszeremnek. A projektjeim társadalomtudományi alapokon nyugszanak, lényegi elemük a háttérkutatás, a terepmunka, interjúk készítése. A filmnyelvvel kapcsolatban: 60-as évektől meghatározó esszéfilm hagyományai meghatározóak számomra, ezen belül is az a filmnyelvi hozzáállás különösen motivál, ami Harun Farocki kapcsán vált ismertté.

Téma

Az átalakulás nyomai címet adtam annak a 3 munkámnak, amiken az utóbbi időben (2012-óta) dolgozom. A témához két projektet fejeztem be eddig: az első egy Nógrád megyei Strandfürdőből Kultúrházzá alakuló(1) helyszín esete. A második egy kikeresztelkedett zsidó hölgy életének a feldolgozása volt, ebben az esetben a hozzátartozókban érezhető elfojtással és az ebből kialakuló belső változással: az identitásban lejátszódó átalakulással foglalkoztam(2) (Elfojtott emlékezet). A sorozat harmadik darabja a Láthatatlan gyár c. projekt.

Hogyan válik egy ipartörténeti, történelmi, szociológiai kutatás képzőművészeti alapanyaggá?

A fenti három eset feldolgozása magyarázatot adott a környezetem múltjának, és korábbi generációk gondolkodásának megértéséhez. Célom, hogy a képzőművészeti munka a befogadó közönség számára is hasonló értelmezési lehetőségeket kínáljon fel. A vizsgált helyszínhez kötődő társadalmi jelenségek leírását, elemzését művészeti eszközökön keresztül mutatom be. Számos cikket, levéltári archív anyagot, mások által és általam gyűjtött fotókat, a helyszínen felvett videókat, képeket, illetve a saját interjúimat használom fel. A munka első felében privát archívumot építek. Installációimban ezeknek a dokumentumoknak fontos szerepet szánok, de a történethez kapcsolódó benyomásaimon keresztül személyes átiratba helyezem mindezeket. A gyűjtött történeteket sokszor kisajátítom és egyes szám első személyű narrációba helyezem. Az emlékezet reprezentációja részben képekből áll, részben pedig nyelvi rekonstrukció, ezért a képzőművészet szerepét speciálisnak tartom a fenti történetek – és az ezekbe foglalt helyszínek, személyek - feldolgozásában.

1 Az 1944-ben elpusztult cserhátszentiváni strand történetét tártuk fel, ennek a folyamatnak a képzőművészeti eszközökkel feldolgozott kutatási anyagát Horváth Csaba Árpáddal közösen mutattuk be a Székesfehérváron a Szent István Király Múzeumban. (2013. nov.16 – 2014 febr. 16.)

2 Kiállítva: A mi Holokausztunk – A Holokauszt utáni harmadik generáció c. csoportos kiállításon, Stúdió Galéria, Budapest, 2014.

2015. augusztus

A többértelmű művek, a párhuzamos valóságok és jelentések izgatnak most a legjobban. Az éppen foglalkoztató téma alakítja ki, hogy ez, mint alkotás milyen formát öltsön. Az utóbbi időben létrehozott műveim tárgyak is festménynek is, határesetek: festmény-tárgyak, festményprojektek. Ami közös bennük, hogy élethelyzetekben felmerülő kérdésekkel foglalkoznak, vannak szöveges és festett elemek, de művenként eltérő a képi és szöveges részek aránya.

Két éve egy naplósorozaton és egy tányérsorozaton („tányér/tárgy töredékeken”) dolgozom. Mindkettő az idővel foglakozik. Az egyik narratívabb formában teszi ezt, míg a másik összetettebb, filozófiai megfogalmazásban és formailag is kapcsolódik az időhöz.

Projektjeim során szövegeket használok, ezekkel terelem tudatosan a nézőt az értelmezés egy irányába, néha társadalmi kérdéseket feszegetek, máskor intim gondolatokat mondok el.

Jelenleg naplókon dolgozom. Saját személyes történeteimhez kapcsolok képeket, mintegy „festménytárggyá” nagyítva kis könyvecském lapjait. Ezekben sokat írok utazásokról, emlékekről, személyekről és ezzel párhuzamban megjelennek a világ hírei is. A belső világ (a személyes lét) és az külső világ ütköztetése lényegi elem számomra.

2012. augusztus

Az idő történeteket, titkokat rejt magában. Párhuzamos időkről, párhuzamos valóságokról beszélhetünk, ha párhuzamos gondolatokra, narrációkra, történésekre, helyszínekre gondolunk. Ugyanakkor párhuzamos idő nem létezik. Egy idő van. A körülmények, a terek, a személyek teszik a valóságnak ezt az egy idejét párhuzamossá. Ez az egymás mellett futó, egymástól látszólag független időbeliség érdekel.

Az idő kapcsán szóba kerül a történetiség. Ha az időről beszélünk tulajdonképpen a történetiségről is beszélünk. Viszonyítunk, rendszerezünk, eseményeket próbálunk értelmezni azáltal, hogy időben elhelyezzük őket, ok-okozati összefüggésekkel történetté szőjük ezeket. Közösségi portálokon is időbeliségben gondolkodunk, bonyolítunk; nem elég csupán tematikusan rendszerezni képeket, híreket; virtuális „timeline-ban” létezünk.

Ezzel a párhuzamos időbeliséggel foglakozik több munkám. Az idősíkok hol egy meglévő mű újraértelmezésével kerülnek a felszínre pl. egy reneszánsz festett tányér újragondolásakor / kisajátításakor, vagy a személyes / belső valóság és a világban zajló események valóságának ütköztetésével jelenik meg a párhuzamosság.

2012. május

A kép és a valóság viszonya, a kettő közötti átjárhatóság új lehetőségei érdekelnek. A formázott kép, így az absztrakció és a figurativitás összeegyeztethetőségének lehetőségei, a táblakép szerepének újragondolása foglalkoztat. Szituációkat jelenítek meg, helyzetképeket viszek a vászonra. Keresek – megfigyelek, majd vázlatrajzokkal ”újraírok” élményeket. Egy festői, részben absztrahált képkompozíció részeseivé teszem mindezeket. Karakterükben megőrzött személyek, kiemelt pillanatok elevenednek meg ismét, s végül a képeimen egyszerre mozognak a mese és a realitás talaján. Festőileg a dolgok pontos megfigyelése és stilizálása egyszerre izgat. A kép (tárgy) mint újra összeillesztett látvány úgy bomlik a néző elé, hogy nem emel ki egyformán mindent, a ”kép történetétől függ”, hogy melyik részlet marad rajzos, féltónusokkal megfestett, vagy realisztikus.

Képeimen egy stilizált rendszerbe foglalt világ, elképzelt terek és a pontosan megfigyelt valóság keveredik. Munkáim között szerepelnek a valóságból építkező, mégis elképzelt térben, szobabelsőben megjelenő barátok, személyek, az őket körülvevő hétköznapi tárgyakkal. A nőkről készült sorozatommal az egyéniség és a média sugallta nőkép disszonanciáit kutatom.

Történetnek tekintem mindegyik képemet.

A képforma amelyet használok olykor kompromisszum a hagyományos kivágás és a formázott vászon között. A látott kép, ami a tudatunkban kirajzolódik összetett, több kis apró megfigyelés egymásra épülése. A szemünk folyton ugrál, vibrál, kiemel, ráközelít, eltompít. Így elképzelhetnénk, hogy a látvány nem a szokásos négyszög vagy téglalapforma, hanem egy általunk kialakított alakzat. Ezzel magyarázom egyes festményem formáját. A formázott vásznat, mint már egy meglévő festészeti tradíciót (pl. Frank Stella) egyesítem a figurális elemekkel.

2006. december